»Csak az olvassa versemet, ki
ismer engem, és szeret«
–
József Attila
1978.09.09.
2004.09.09.
2007.09.09.
2009: Eszter
újra
kezelésre
jár
és szép eredményeket ér el.
Már nem csak
áll, hanem az első lépéseit is megtette!
Kedves Látogató!
Ezt a honlapot egy hozzám nagyon közel álló lány, Teszári Eszter
megsegítésére hoztam létre.
Eszterről annyit kell
tudni, hogy csinos, kedves, intelligens, kitűnően beszél angolul, imádja a
zenét, a mozgást (legyen az tánc, vagy a testedzés bármilyen formája) és
nem utolsó sorban a motorozást.
2003-ban, a központi idegrendszert megtámadó, az idegorvosok által
gyógyíthatatlannak tartott betegséget diagnosztizáltak nála, amelyet mi, a
barátai nem vagyunk hajlandóak tényként elfogadni.
Létrehoztunk egy alapítványt, a Csakazértis SM Alapítványt, amelynek
adományait Eszter gyógykezelésére szánjuk, mert hiszünk abban, hogy ha az
akaraterő párosul az alternatív gyógymódokkal, ez az összetétel csodákra
képes.
Itt most nem a megszokott „hiányzik tízmillió forint egy agyműtéthez”
dologról van szó. Egy lány életminőségén szeretnénk javítani, aki
mindannyiunk számára példakép lehet, hogy a legelkeserítőbb helyzetben sem
szabad feladnunk a küzdelmet.
Köszönöm, hogy meglátogattad az alapítvány honlapját. Minden segítséget,
amit tudsz nélkülözni, köszönettel elfogadunk.
2003. április 10. „Esztert nem tudom elérni két napja telefonon. Rosszat
sejtek. Máskor naponta legalább egyszer szoktunk beszélni. Írország nincs
olyan messze. Jövő hónapban megyek ki hozzá, hogy együtt töltsünk néhány
hetet, és megbeszéljük, hogyan tovább. Nem tudom, mi lehet a baj…?! Persze
erre a barátom, Beni (Ben Nogradi), aki motivációs előadó, biztos azt
mondaná, hogy »ne aggódjak, mert ha komoly baj lenne, már úgyis hívott
volna Eszter«…”
2003. április 14. „Ma Eszter felhívott, és azt mondta, nagy baj van.
Valami szklirózis multiplexest (??) diagnosztizáltak nála a dublini
kórházban. Átrohantam Ménihez, nem tudtam egyedül lenni. Nem hiszem el,
hogy ez velünk történik meg! Egyáltalán, mi a franc ez az eSeM?...”
2003. április 17.
„Ma este Eszter végre hazaérkezett. Kint meglumbálták (?), vagyis vettek
mintát a gerincéből. Nem is szabadott volna repülnie, de ő mégis hazajött
hozzám! Egész éjjel fenn voltunk, beszélgettünk. Fejgörcsei voltak, nem
tudott aludni. Hajnalban kihívtam az ügyeletet, reggel kilencre ide is
értek. Kapott egy injekciót, ettől végre elaludt a drága…”
